Ausztriai központunk bővítése

2016-05-15 | Corporate

Február végén a sikeresen lezajlott bővítési munkálatok befejeztével megnyílt az Anton Paar óvoda és a prezentációs labor. A terjeszkedés oka az Anton Paar folyamatos növekedése és az ebből következő helyhiány volt. 

A grazi központban működő laboratórium bővítésével és a vállalat óvodájának megalapításával véget ért a bővítés első fázisa. Az építkezési munkálatok tavaly augusztus 10-én kezdődtek meg. Azóta rengeteg minden történt. Az óvoda kétszer annyi, 78 gyermek befogadására lett alkalmas.

Rengetegen jelentkeztek. Mindkét bölcsődei csoport megtelt, sőt még várólistát is be kellett vezetnünk. 2016 őszén már csupán három szabad hely volt az iskola előtti kötelező óvodai évet töltő csoportban.

A gyermekek és az óvónők 340 m2-es területen okulhatnak és játszhatnak. Ősztől kezdve 15 ember dolgozik az óvodában és a bölcsődében, bár néhányan nem teljes munkaidőben. Lisa Flachs, az óvoda igazgatónője rendkívül lelkes: „Büszke vagyok rá, hogy olyan vállalatnál dolgozhatok, amely célként tekint rá, hogy segítséget nyújtson dolgozóinak a munka és a családi élet összeegyeztetésében, és amely gondot fordít gyermekeik oktatására és jóllétére.” Különösen kedvükre való a méretes tornaterem, amelyben egyszerre akár 50 gyermek is kiszaladgálhatja magát. Helena (6) és Lukas (6) egyetért: „A tornaterem pedig aaanyira nagy! A legjobb!”

Mostantól a prezentációs és képzést segítő laboratórium is 340 m2-es területen működik. Amellett, hogy így számos berendezésnek jutott hely, kialakítottunk egy új tantermet is, ahol az Anton Paar nemzetközi értékesítési és szervizeléssel foglalkozó dolgozóinak tartunk képzéseket.

Hamarosan elindul a grazi központ következő építési fázisa is. Nyáron megkezdődnek az új vállalati étterem munkálatai is, amelyhez demonstrációs főzde is tartozik majd, ahol az Anton Paar saját sörét készítjük el.